Nagisa bement a szobájába.A feje zúgott.Úgy érezte legszívesebben levágná magát a földre,és toporzékolna...Vagy megfogna valamit,és jól nekivágná a falnak...vagy a földnek...De mikor Akagira gondolt, nem ezt érezte....inkább nagyon nagy fájdalmat...Elmondhatatlanul nagyot.Ez már már eltompította az agyát, s majdnem álomba ringatta őt, mikor az anyja rontott be.
-Micsoda viselkedés ez, lányom ??? Semmi magyarázat ? -Nagisa olyan dolgot érzett az anyja iránt, mint még sosem.Nem is merte magában megfogalmazni azt az utálatos szót...ami leginkább a gyűlölethez hasonlított.Szegény édesapja külföldön van,azért dolgozik, és küldi haza a pénzt,hogy ők ilyen jó körülmények közt élhessenek,és az anyja az ő távollétében összejön egy másik férfivel...De Nagisa ahhoz,hogy ezt megmondja, túl tisztelettudó,és ereje vesztett volt.Ezért csak annyit mondott:
-A zenei tábor elhúzódott.És mikor jöttem volna haza,a busz lerobbant.Ott éjszakáztunk a határnál,mert még térerő sem volt.Ezért nem tudtam telefonálni.
-Lányom ! Az rendben ,hogy elhúzódott,mert kaptam róla papírt,hogy két hét késés.De ezt te már majd egy hete átlépted...
-És...szóltál a rendőrségnek ?-kérdezte félve a lány.
-Dehogy szóltam ! Azért, mert pár napot késel ? Tudtam,hogy táborban vagy,ha valami bajod van, szólnak...
-Áh....már értem...-mondta a lány.
-Ja,és az az úriember ott az előbb...
-Nem érdekel.-vágott közbe a lány.-Nem mondott csúnyát,se szépet....Így kivágta magát..
-De..-próbálta a nő.
-Anya !
-Rendben.Hagylak.-s azzal kiment Nagisa anyja...A lány az ágyán feküdt.A plafont nézte...nem tudta,mit tegyen ezután az életével..A szobájába ugyanúgy besütött a nap,s meleg fény árasztotta el a szobát.A kinti eső is ellát,s most gyönyörű idő volt.Ezt az órát nagyon szerette régebben....Ilyenkor a szobája olyan hangulatos volt.Mindig az ágyáról nézett körbe.A falai sárgára voltak festve,s a kedvenc énekeseiről voltak kirakva a képei...És a legendákról,amelyeket valaha annyira szeretett...