109.A bűvös szó -Azért..izé…hát, azért..-Nagisa érezte, hogy a füléig elvörösödik. Azzal megfogta az öreget és elrángatta egy távolabbi sarokba, társai nem kis döbbenetére.- Mindjárt jövünk…-mondta. -Kérem, ne mondja el neki! Könyörgöm! Ne kérdezze miért! Ez egy bonyolult ügy!-kérlelte Nagisa Utakát. -Rendben van, bár nem egészen értem…-felelte az öreg. Nagisa megkönnyebült. Visszamentek Akagi mellé. Öt perc csönd után Akagi törte meg a csendet: -Nos, akkor mi az a dolog?- kérdezte. Utaka úgy tett mintha most venné csak észre, hogy nem fejezte be mondanivalóját. -Óóóó, persze…Mint mondtam Akagi te felismerted Nagisát, mert ő azt mondta, amit hallani akartál. -Miiii? Mit mondott???- kérdezte Akagi, Utakáról Nagisára nézve. -Öhm…hát…nem mondtam én olyan sokat… -Ezt már magadnak kell kiderítened!- szólt közbe a bölcs. Nagisa hálás volt neki, hogy segített. Az öreg felé fordult s amikor senki nem látta eltátogott neki egy „köszönöm”-öt. Akagi gyorsan felépült és minden ötödik percben megkérdezte Nagisát, hogy mi volt az a szó, amit mondott. Az egyik nap kiültek a falu folyója mellé (ekkor már mindenki ember volt) és csak meredtek a vízre. Akagi ismét kérlelni kezdte Nagisát, hogy mondja el. Olyan volt, mintha egy gyerek kérne valamit az édesanyjától. -Kérleeeeeeeeek, Nagisa! Mondd már el!- kérlelte mézes-mázos hangon Akagi. -Huh…jó, rendben… de ha csak megígéred, h utána nem zaklatsz! Azt mondtam, h sze…mét vagy! -HOOOOOOOOGY MIT??? DE HÁT EZ A KULCSSZÓ, HOGY SZEMÉT VAGYOK! Nagisa felállt és indult volna fel a partról, de ekkor Akagi megragadta a karját, de megcsúszott és mind a ketten a vízbe estek. -Mit csinálsz te? – kiáltotta Nagisa, de ekkor észrevett valamit…- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! AZONNNAL FORDULJ EL HALLOD!!!!!!!!!!!!!!!!!MMOOOOOOOOOOOOOOO