122.A fehér leples alak


Nagisa a szél sebességével vágtatott Midori hátán a levegőben. A szél az arcába csapott, s a hideg levegőtől, csípett és könnyezett a szeme. A szívében Akagi hiány égett, már három napja nem látta a fiút….annyira más volt most minden. Egyedül, önálló útra lépett, hogy így győzze le Fujkeidot, de mivel ő a kiválasztott, neki is kell ezt megtennie, hogy ez a gyönyörű világ végre békésen éljen, nem Fujkeido elnyomása alatt. Nagisa elgondolkodott. Most , végre személyesen is láthatta volna Fujkeidot, ám elszalasztotta a lehetőséget ..el kellett volna bújnia valahol, ahol a férfi nem veszi észre ..de ha jobban belegondol, nagyot kockáztatott volna. Még nem volt készen a döntő harcra .Egyedül nem győzheti le őt…hadsereget kell toboroznia .Akagi tudta nélkül. Az Arany hadsereg újra fel fog támadni ! Ez volt Nagisa titkos terve, de még korántsem volt kivitelezhető…ehhez sajnos időre volt szüksége…
A nagy gondolkodásban Nagisa észre sem vette, hogy egy –társaitól eltérő módon – óriás fa mellett haladt el. Ám aki ezen a helyen járt már, a fa azt jelezte, hogy átlépett a Nyugati –birodalom határain , ezzel még közelebb kerülve Fujkeidohoz . Nagisa Midorira nézett, aki már nagyon fáradtnak tűnt.
-Ó,Midori…látom megviselt a hosszú út ..kérlek ne haragudj….-szorította meg az állat sörényét.-nem akartalak túlhajszolni ! Nemsokára leszállunk.-s megölelte Midorit, sörényébe bújva…rettentő hideg volt, vacogott már a hidegtől.
Ahogy egyre beljebb repültek a nyugati birodalomba, annál jobban érződött ennek a helynek a mássága. A fák sokkal nagyobbak voltak, és ijesztőbbek…legtöbbjük feketefenyő volt, és ,bár ez nyugatabbra esett, itt fagy volt. A fákon kis, hófehér madarak ültek rezzenéstelenül, mintha csak Nagisát figyelnék ,szobor módjára.
„Mi ez ? Nyugatabbra vagyunk ..itt melegebbnek kéne lennie…” gondolkodott el Nagisa, mikor az egyik fenyő ágáról majdnem rázúdult az összes hó.”Wvvvv……de fázom „ –húzta össze a vékonyka ruháját dideregve a lány.
Ahogyan repültek, és távolodtak a Keleti-világtól ,annál jobban az az érzése volt, hogy valaki figyeli, pedig többször is hátranézett, ám látszólag senki sem követte…el telt egy kis idő, mire Nagisa végre rájött mitől érzi ezt a furcsa érzést. .Itt még a fáknak is szemük volt…de ezúttal nem csak egy mondás erejéig ..itt szó szerint szemük volt. A fák, ahogy Nagisa előrehaladt, -mostmár leszállva a földre, Midori mellett lépdelve,- utána fordultak . Vajon ők kinek az oldalán állnak ? Fujkeido besúgói lehetnek ? Itt semmit sem tudni. Jobb , ha óvatos vagyok.
-gondolta Nagisa.
Az egyik ágról felröppentek a kis, furcsa fehérszínű madarak .Nagisa azonnal ahhoz a fához fordult, de látszólag senki sem volt a fánál, ám ekkor fentről süvítő, zuhanó hanggal, egy lény landolt a földön...Nagisa ijedtében megszorította Midori kemény, bőrből készült szíját. A hó szállingózott, a hideg dara marta az átfagyott arcát,s furcsa, homályos képeket kezdett látni, nem tudta, hogy csak ennek a helynek a varázslatától, vagy már a fáradtságtól látta-e azt amit látott. Az imént landoló lény most kinyújtózott , fehér köpenyét leporolta, majd felegyenesedett,de az arca nem látszott a csuklyától, amit viselt.…ránézett, majdelindult felé, s mikor egész közel ért a lányhoz, ezt mondta:
-Ne félj tőlem…barát vagyok .-s kezet nyújtott . Nagisa bal kezét az övébe rejtett késen tartotta, jobb kezét pedig vonakodva húzta el a leples lény elöl.
-nem barátkozom idegenekkel.- mondta dacos hangon. – ki vagy te ?
-Már mondtam…-mondta a lény, mély, meleg hangjával - barát.
-Nem hiszem, amíg nem látom arcod ! –mondta ridegen nagisa, leplezve kétségeit, félelmét a fehér leples ,valószínüleg férfi iránt.
-Mit számít a külső ? –kérdezte bársonyos hangon, amely arra utalt Nagisa felfogása szerint ,hogy egy rendkívül csúnya lény lehet szegényke, ami némi szánalmat keltett benne.
-Hát ..izé ..-jött zavarba, hiszen sosem ítélt embereket külső alapján..Hacsak nem számítjuk azt az esetet, amikor kiskorában megrémült egy hajléktalantól, aki kergette, de mint később kiderült, csak azért, mert Nagisa elejtett pénztárcáját szerette volna odaadni a lányak …de ez most nem az az eset…próbálta elterelni a lelkiismeret furdalását a lány ..Ez az ember korántsem tűnik olyan szegények, és szerencsétlennek mint a hajléktalan férfi. Arról nem is beszélve, hogy az, több ember előtt, Japán egyik forgalmas útján kergette a lányt. .minek következtében a rendőrség elfogta ..jogtalanul…Nagisa összerezzent az emlék hatására…-nem, nem is ítélek úgy…de nem bízhatom meg magában ,hiszen nem is ismerem !-mondta a lány határozottan , rátérve a helyes útra.
-Ahogy gondolod ,de jobb ha tudod, nincs sok időnk. .A hatalmas, gonosz úr már jön…-mondta ijesztgetős hangon.
-Nagisa furcsállta, hogy ez a pimasz , ám mégis lovagis lény nem meri kimondani Fujkeido nevét…de ekkor a fákról szinte egyszerre lehullott a hó, az ég vörösre izzadt, és egy hatalmas , felhő takarta el az eget .
-Itt van ! Nincs mit tennünk … meneküljünk .-mondta a lény, s megragadta Nagisa derekát, s magához húzta, majd a fehér köpeny alá rejtette a lány törékeny testét, a sajátjához érintve ..Nagisa érezte a lény szívdobogását, testének melegét….majd kábultan lecsukódtak szemei.