Nagisa megismerkedett a férfival aki nem volt hajlandó túl sokat elárulni magáról, ő mégis biztonságban érezte magát mellette. Ez a fiú melegséget árasztott magából, és biztonságot….
A fiú érdekes házába mentek a hideg és fagyos ,veszélyekkel teli erdőből. A titokzatos férfi neve Obun volt. Nagisa csak Obun-szannak szólította, hiszen még nem nagyon ismerte őt. Obun nagyon kimerült valami miatt, s most a vászon, függő ágyon feküdt, Nagisa pedig a kandallónál térdelt , az Obuntól kaptt gyékényén, ő ugyanis a földön szeretett aludni. Midori mellette feküdt, s halk, egyenletes szuszogással jelezte, már alszik. Ahogy nagisa belenézett a gőzölgő teábájába, mintha Akagit pillantotta volna meg . A szíve összeszorult. Már majdnem egy hete, hogy elváltak útjaik. A ropogó tűz arra az éjszakára emlékeztette, amit abban a barlangban töltöttek el ketten , mikor Akagi a keresésére indult. Akkor vallották be először egymásnak mennyire szeretikegymást. Nagisa érezte ahogy megfeszülnek az erőlködéstől az arcizmai, hogy visszatartsa a sírást, de egy könnycsepp mégis előbújt a szeme sarkából majd végigfolyt forró arcán , s a hideg csepp végül a száján telepedett meg. A lány érezte könnyének sós ízét, majd lehajtotta a fejét, s az ölébe temette azt. Mélyen beszívta a ruhájának szappan illatát, majd kis idő múlva felegyenesedett, kiitta teája utolsó cseppét is, s bebújt a gyékényre terített lepedő alá. Az arcát belefúrta a párnába, majd a hatalmas fájdalomtól és fáradtságától álomba merült.
A hajnal kegyetlenül tört rá az alvó Nagisára.Itt valahogyan korábban kelt fel a Nap .S mikor belenézett a vakító fényes gömbbe, minden elsötétült körülötte, és hirtelen azt sme tuda hol van most. Aztán egyszer csak minden újra világos lett körülötte s már arra is jól emlékezett, hogy mit keres ő most Obunnál.A fiú mosolyogva jött be a teraszról, s egy tál gyümölcsöt hozott be, majd letette azt Nagisa elé…a lánynak erről rögtön az Akagi barlangjában töltött napok jutottak eszébe…milyen régen is volt mát az…De mikor Obun hangját hallotta, rögtön visszatért a valóságba.
-Elnézést..mit is mondtál Obun-szan ? Egy kicsit elkalandoztam.
-Ó ,semmi érdekeset ..Csak éppen azt kérdeztem, hogy szereted-e ezeket a gyümölcsöket.
-Ja, hát persze ..igen .. szeretem ..köszönöm – mondta a lány zavartan, s a szemébe lógó kócos tincseket félresimította, és egy almát vett a kezébe, majd a szájához emelte, s egy hatalmasat harapott bele.. már jó éhes volt..
-Végül is akkor – mondta teli szájjal – mikor kezdjük el gyűjteni az embereket?
-Hm ..nem is tudom…akár most is nekiláthatunk.